David Dimbleby: A szabad piac örökkévalónak tűnt, amíg Trump be nem lépett a képbe

Az 1974-es év emlékezetes időszak volt, amelyben a brit kormány és a szakszervezetek között heves harc folyt a munkavállalói bérekért. Az infláció folyamatosan emelkedett, és a kormány látszólag tehetetlen volt, hiszen ha szembeszálltak volna a bányászokkal, az sztrájkokhoz vezetett volna, ami megakasztotta volna az energiaszolgáltatást. Ugyanakkor, ha engedtek volna a követeléseknek és emelték volna a béreket, az infláció még gyorsabban emelkedett volna. Ekkor érkezett a globális olajválság, amely váratlanul káoszba taszította a gazdaságokat, köztük Nagy-Britanniát is. A kormány háromnapos munkahétet vezetett be, és a villanykimaradások mindennapos jelenséggé váltak, ami miatt sok brit sötétségbe borult. Az embereknek azonban úgy tűnt, hogy a kormány elvárja, hogy egyszerűen alkalmazkodjanak a helyzethez. Ekkor kezdtem el vezetni a BBC Panorama című aktuális eseményeket feldolgozó műsorát, amelyben sokat vitatkoztunk a gazdasági helyzetről. Különböző emberek érkeztek különböző ötletekkel, hogy mit is kellene tenni. Az egyik javaslat, amely különösen meredek volt, a konzervatív politikus, Keith Joseph nevéhez fűződött, aki a piaci liberalizációt szorgalmazta. Ez az elképzelés eltért a háború utáni konszenzustól, amely szerint a kormánynak kellett irányítania a gazdaságot. Joseph azt állította, hogy ha a piacokat szabadon hagyják, az nagyobb jólétet és biztonságot hoz az országnak.

A 2025-ös évben ez az elképzelés már nem tűnik radikálisnak, de a Thatcher-kormány alatt, az 1980-as években, a szabadpiac nagyon gyorsan vált a valósággá. Az amerikai elnök, Donald Trump, aki milliárdos üzletember, mostanra éppen a szabadpiaci rendszert támadja olyan erővel, mint még soha. Sokak szerint a szabadpiaci rendszer alapvetően hibás és kudarcra van ítélve. Thatcher politikájának eredményei ma már nyilvánvalónak tűnnek, hiszen természetesnek vesszük, hogy a magáncégek kulcsszerepet játszanak az ivóvíz, az elektromosság, a gáz, a vasutak és a kikötők biztosításában. Azonban abban az időszakban sokan kétségbe vonták, hogy lehetséges lenne ezt a rendszert megvalósítani. A háború után, amikor a közjó érdekében sok mindent a kormány irányítása alá vontak, a társadalom új víziója kezdett kibontakozni. A 1945-ös választások során a Munkáspárt győzelme után először választottak meg olyan pártot, amely nyíltan a szocializmus mellett állt ki. Ekkor alakult ki egy új konszenzus is a politikai pártok között, amelyben a Munkáspárt és a Konzervatív Párt hasonló értékeket képviseltek.

Antony Fisher, egy csirke-tenyésztő, aki látta, hogy az állami szervek milyen mértékben befolyásolják a gazdaságot, megalapította az Institute of Economic Affairs gondolkodó központot, és inspirálta Keith Josephot, aki aztán eljutott Thatcherhez. Az az irónia, hogy a szabadpiac mostani támadása részben egy republikánus amerikai elnöktől származik, figyelembe véve, hogy Thatcher reformjai népszerűek voltak az amerikai jobboldalon. Thatcher és Ronald Reagan elnök hasonló világképpel bírtak, és Trump is elismerte őket, bár nem értett egyet Reagan egyes kereskedelmi politikáival. Thatcher meg volt győződve arról, hogy az ország jobban jár, ha a közszolgáltatások ki vannak vonva az állami irányítás alól és a szabadpiacra kerülnek. Az 1984 decemberében elindított brit távközlési részvények eladása után több mint kétmillió brit állampolgár vált részvényessé. Thatcher rájött, hogy nem csupán a kormányzati kontrolt kell megszüntetni, hanem egyúttal a brit embereket is kapitalistává kell tenni.

A nyolcvanas évek végére Nagy-Britanniában hatalmas átalakulás zajlott le, amely során 60 milliárd fontot gyűjtöttek össze állami vállalatok eladásából. A britek tömegesen váltak részvényesekké, ami nem csupán gazdasági, hanem kulturális forradalmat is jelentett. Thatcher privatizációs politikája lehetőséget adott az átlagembereknek, hogy részt vegyenek a kapitalizmusban, míg a pénzügyi szolgáltatások átalakítása 1986-ban új munkahelyeket teremtett a korábban zárt londoni piacon.

Azonban a szabadpiaci kapitalizmus alapjaiban is megkérdőjeleződött. James Goldsmith, egy üzletember, aki korábban a vállalatok átalakításából és profitmaximalizálásból szerzett hírnevet, előre jelezte, hogy a rendszer nem védelmezi a hazai alapokat. A brit közösségek romlása és a munkahelyek elvesztése a szabadpiac következményeiként jelentkezett, amelyek a globális piacok követelményeitől függtek. A tőke mozgása, amely profitmaximalizálásra orientált, a helyi közösségeket elhanyagolta.

A 2016-os Brexit szavazás, amelynek során a brit nép a kilépésre szavazott, Goldsmith előrejelzéseinek beteljesülését is jelentette. A kilépés legnagyobb támogatottságát azokban a közösségekben nyerte el, amelyek úgy érezték, hogy a globalizáció nem szolgálja érdekeiket. A részvényesek nemzete álma is megkérdőjeleződött, hiszen a privatizációk után az ígéretek nem teljesültek. Az állami szolgáltatások privatizációja nem hozta meg a várt eredményeket, hiszen az adósságok nőttek, míg a szolgáltatások állapota romlott.

Ma, amikor a szabadpiac válaszút elé érkezett, Trump elnök védelmező politikája és protekcionizmusa új kihívások elé állítja a globális gazdasági rendszert. A szabadpiac és a protekcionizmus közötti konfliktus újra előtérbe került, és a kérdés, hogy a kapitalizmus milyen irányba halad, újra aktuális lett. Az elkövetkező évek során kiderül, hogy a szabadpiac képes-e alkalmazkodni a modern kor kihívásaihoz, vagy a múltba kényszerül visszatérni.

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cx2gey6pvddo